Orbán Viktor bejelentéseiből egyelőre annyit tudhatunk biztosan, hogy az állam az egyik zsebéből a másikba helyezi a pénzt, azonban az még nem látható, hogy miként fogja a központi költségvetés kiegyenlíteni a számlát. Azt sem lehet még tudni, hogy mihez kezd a kabinet a hitelező bankokkal, melyekkel amúgy sem túlzottan jó a viszonya, így érdemes a miniszterelnök önkormányzati adósságkonszolidációs bejelentéseit tüzetesebben is megvizsgálni.

Az állam kérheti/késztetheti a bankokat arra, hogy engedjék el a tartozás egy részét, azonban ez a bankadó felezésének elhalasztása után ismét a szektort terhelné, tovább csökkentve az amúgy sem jó hitelezési kedvet. Mindemellett adhat az állam kötvényeket is, hiszen azok hozama most rendkívül kedvező, elméletileg tehát a bankok is jól fogadhatnak egy ilyen lépést, aminek még a pénzügyi fedezete is meglehet. Lázár János ugyanis szeptember 20-án olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amivel értékesíthető az államosított magán-nyugdíjpénztári vagyon megmaradt, nyár végén mintegy 650 milliárd forintra becsült része, amit kizárólag államadósság-csökkentésre lehet fordítani. Márpedig, ha a kormány arra készül, hogy kötvényekben fizessen, akkor nincs más dolga, mint ugyanekkora értékben megsemmisíteni államkötvényeket.

Az önkormányzati adósságrendezés finanszírozása mellett legalább ennyire fontosak a tartalmi kérdések. A kormány ugyanis jól láthatóan nem kíván különbséget tenni hitel és hitel között. A fejlesztésekre, vagy a beruházásokra felvett hitelek megtérülő vállalkozások lehetnek, míg a működési célú hitelfelvétel bizonyosan nem térül meg soha. Emiatt, ha gazdasági, vagy gazdaságossági szempontokat veszünk figyelembe, akkor a működési célú hitelek átvállalása, és újratermelődésének megakadályozása racionálisabb választásnak tűnik. Az igaz, hogy elsősorban a kisebb települések szenvednek a működési hitelektől, de ez nem indokolja, hogy egyenlőségjelet kell tenni közéjük. Egy nyugat-magyarországi, vagy jó turisztikai adottságokkal rendelkező kistelepülés hitelállományának szerkezete lényegesen kedvezőbb képet mutathat, mint egy kelet-magyarországi, magas munkanélküliséggel terhelt településé, ha tetszik, nem lehet Telkit és Tiszabőt egy lapon emlegetni (mindkét település 5 ezer fő alatti lélekszámú; az előbbi a leggazdagabb, az utóbbi pedig a legszegényebb az országban). A nagyobb lakosságszámú önkormányzatoknál kétségtelen, hogy kisebb a működési hitelek aránya, ezért a sávos konszolidáció racionálisnak tűnhet, azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy ezek a települések, városok zömében rendelkeznek fedezetként kellő vagyonnal, így egy hitelengedés számukra nem feltétlenül létkérdés.

Elmondható tehát, hogy az adósságok részleges átvállalása levegőhöz juttathatja az önkormányzati rendszert, ugyanakkor az nem látszik, hogy mi akadályozná meg az adósságok újratermelődését. A miniszterelnök által felvázolt szigor az önkormányzati költségvetések esetében nehezen betartható, arról nem beszélve, hogy azok a települések, amelyek eddig is hitelből finanszírozták működésüket, ettől az intézkedéstől nem rendelkeznek majd több pénzzel. Magyarul, egyelőre nem látni, hogy mi akadályozná meg az adósságok újratermelődését.

Végezetül mindenképpen szót kell ejteni arról is, hogy milyen üzenetet hordoz az állami hitelátvállalás. A Magyar Progresszív Intézet már 2011-es Önkormányzati Teljesítménymérésében felhívta a figyelmet, hogy a vizsgált önkormányzatok a 2011-ben még csak tervezett szigorúbb hitelfelvételi szabályok miatt előre „bevásároltak” azokból, amit jól mutatott az is, hogy nem a legjobban eladósodott városok növelték legnagyobb arányban adósságállományukat. Vagyis, nem feltétlenül a felelős gazdálkodás irányába tettek következetes lépéseket. Sőt, olyan esetről is tudunk, amikor a felvett kölcsönöket spekulatív devizaügyletekre használta a településvezető. Az Állami Számvevőszék 2009-ben vizsgálta Hódmezővásárhely gazdálkodását, melynek során megállapították, hogy „az Önkormányzat a betételhelyezésen túl – a pénzpiaci feltételek bizonytalansága miatt kockázattal járó – azonnali és – a kibocsátott kötvény névértékének erejéig – opciós deviza műveleteket is végzett.” Egyszerűbben szólva, Lázár János devizaspekulációs műveletekhez használta a felvett kölcsönt, és bár a város több mint egymilliárd forintot „nyert” ezzel, ezt el is vesztette a 2008-ban kezdődő válsággal. Arról nem is beszélve, hogy sok városvezető az árfolyamkockázat figyelembe vétele nélkül vette fel a svájci frank alapú hiteleket, ami szintén nem felelős magatartásról tanúskodik. A kabinet pedig az általános adósságrendezés miatt nemhogy bünteti, hanem egyenesen jutalmazza is ezt a magatartást, ráadásul a felelőtlenek adósságát azoknak is fizetni kell majd, akik jól gazdálkodtak, aminek rendkívül rossz üzenete van. Persze egy választásokra készülő pártnak jól jön majd az eladósodott vidék szeretete.