progresszista

2012. szeptember 18-án, a választási eljárásról szóló törvénytervezet benyújtásának napján a Magyar Progresszív Intézet gyorselemzésben értékelte a régóta várt szöveget. A tervezetet vegyes érzelmekkel fogadtuk, mivel abban – a régóta beharangozott, a szakma nagy része által aggályosnak, ráadásul teljességgel feleslegesnek tartott előzetes választási regisztráció szabályozása mellett – kifejezetten előremutatónak tűnő újdonságok is szerepeltek. Ez utóbbiak közé soroltuk például az ajánlószelvények és a kampánycsend kiiktatását a rendszerből, azzal a megszorítással, hogy előbbiek helyett talán korrektebb, kevésbé manipulatív lépésnek tűnt volna például a kaució bevezetése (ehelyett, mint ismert, az egységes jobboldal szempontjából kedvezőbb, míg az amúgy is fragmentált baloldalt várhatóan tovább aprózó, gyakorlatilag végtelen számú jelölt indulását lehetővé tevő megoldás került a törvénytervezetbe). A fenti példákon kívül külön is említést tettünk egy további, intézetünk által is évek óta szorgalmazott reformról: a vakok és gyengén látók választójogi egyenlőségének régóta esedékes megoldásáról. Miről is van szó?

Mint azt már 2010-ben, majd egy évvel később is megírtuk, a választási eljárásról szóló, jelenleg még hatályos 1997. évi C. törvény (Ve.) részletszabályozásainak hiányosságai olyan demokratikus defektust okoztak, amelynek következtében több tízezer választópolgár jogai sérültek az egyenlő és titkos választójog gyakorlásával összefüggésben. A probléma alapvetően két részből áll. Az első a választási kampány során releváns információkhoz való egyenlő hozzáférés kérdését érinti. A szabályozás mindeddig egészen egyszerűen nem volt tekintettel a látásukban korlátozott választópolgárokra (egyébként a hallássérültekhez hasonlóan); a pártok és jelöltek kampányüzeneteik célba juttatásakor ennek megfelelően szóróanyagaikat, illetve internetes megjelenéseiket nem tettek elérhetővé olyan, hazánkban is jól ismert és másutt már bejáratott eszközökkel, mint a Braille-írásos szórólapok célzott postázása vagy a weblapok vizuális akadálymentesítése. De, míg ezt az esélyhátrányt kellő találékonysággal (nem vizuális információforrások fokozottabb igénybevételével) akár – legalább részlegesen – egyedül is le lehet küzdeni, a látásukban korlátozott választók elkerülhetetlenül külső segítségre voltak utalva a szavazáshoz nélkülözhetetlen választási értesítő elolvasásában. Ezek a problémák még „csak” az esélyegyenlőséget érintették, a választási eljárási szabályozásnak a vak, illetve gyengén látó polgártársaink szavazására vonatkozó pontjai azonban ennél is súlyosabb jogsérelmet okoztak.

A Ve. szerint ugyanis „Az a választópolgár, aki nem tud olvasni, illetőleg akit testi fogyatékossága vagy egyéb ok akadályoz a szavazásban, más választópolgár – ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság két tagjának együttes – segítségét igénybe veheti”. Vagyis a látásukban korlátozott választóknak eddig egészen egyszerűen nem volt lehetőségük arra, hogy – a látókhoz hasonlóan – „a szavazófülke magányában” nyilváníthassák ki választói akaratukat. A külső segítségre való rászorultság nemcsak a szavazás titkosságát sértette (márpedig tudjuk, hogy Magyarországon sokaknál hagyományosan érzékeny magánügynek számít a pártpreferencia), de lehetőséget biztosított a látássérültek szavazatával való visszaélésre is. Hiszen ki garantálhatta e választóknak, hogy segítőjük vagy segítőik minden kétséget kizáróan oda húzzák be az ikszet, ahová kell?

Ezek a visszásságok, amint arra az érintett érdekképviseletek és jogvédők mellett az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is több ízben felhívta a figyelmet, nemcsak az Alkotmányt sértették súlyosan, de számos, Magyarország által is ratifikált nemzetközi szerződést is, nem mellesleg pedig morális és demokratikus szempontból is tarthatatlanok voltak. Ezen a helyzeten fog változtatni a választási eljárásról szóló új törvény. Röviden összefoglalva: a tervezet egyrészt lehetővé tenné, hogy a látássérült választók Braille-írásos választási értesítő megküldését igényelhessék, másrészt hogy Braille-írásos szavazósablon segítségével, egyedül adhassák le szavazatukat (a szavazatszámláló bizottság tagjai eszerint csupán annyit tennének, hogy előzetesen a sablonba helyeznék a szavazólapot).

Ezt önmagában továbbra is méltánylandó és támogatásra igencsak méltó változtatásnak tartjuk. Az örömbe azonban – akárcsak az ajánlási rendszer átalakítása kapcsán – itt is üröm vegyül, méghozzá nem is kevés. Amint ugyanis Verdes Tamás nemrégiben megjelent írásában éles szemmel felhívta rá a figyelmet: amit a jogalkotó az egyik kezével adna, a jelen állás szerint a másikkal rögtön vissza is venné. A jogvesztő hatályú határidőhöz kötött előzetes választási regisztráció szabályozása ugyanis nem tartalmaz olyan külön szabályokat, amelyek – a választójog gyakorlásához hasonlóan – lehetővé tennék a szóban forgó szavazói csoport megfelelő tájékozódását. Vagyis a tervezet nem írná elő, hogy a regisztrációhoz szükséges értesítőket szükség esetén Braille-írással postázzák, arról nem is beszélve, hogy a feliratkozásnak még az összes többi állampolgár számára is nehézkes folyamata halmozottan megkeseríti majd a vakok és gyengén látók életét, akik szükségképpen mindig jóval több akadállyal szembesülnek a bürokratikus ügyintézés során.

Mindez teljes joggal háborítja fel Verdes Tamást, aki szerint a törvénytervezet jelenlegi formájában „hallatlan cinizmusról” tesz tanúbizonyságot. A magunk részéről – ismerve a jogalkotásnak a 2010-es parlamenti rohammunka óta erősen és tartósan amortizálódott minőségét, illetve megszokottá vált előkészítetlenségét – inkább hajlunk arra, hogy figyelmetlenségből elkövetett mulasztásként tekintsünk a kifogásolt problémákra. Az könnyen belátható, hogy az előzetes regisztrációval a kormány elsősorban saját elkötelezett támogatói szavazatainak súlyát szeretné növelni, illetve az el nem kötelezett, a rendszerben komoly bizonytalansági tényezőt jelentő több mint négymillió választó jelentette bizonytalansági faktort csökkenteni. A regisztrációs kényszer ráadásul azok közül is sokakat távol tarthat majd a szavazóhelyiségektől, akik éppenséggel nem a kormány gazdaság-, adó- és társadalompolitikájának nyertesei (elszegényedett, gyenge infrastruktúrájú kistérségek alacsony mobilitású, kiváltképp roma lakói). Azt azonban kevésbé hisszük, hogy a jogkorlátozó akciónak kifejezetten direkt célpontjai lennének a vakok és gyengén látók, akiknek esetlegesen egységes vagy dominánsan egyirányú pártpreferenciáira vonatkozóan semmiféle empirikus adat nem áll rendelkezésünkre, és valószínűleg a kormánypártokéra sem. Ennek alapján vállaljuk a naivitás gyanúját, és az utolsó pillanatig reménykedünk benne, hogy a jogalkotó a bírálatok hatására elvégzi a megfelelő módosításokat. Ezzel elkerülhetné a vakok és gyengén látók (és rajtuk kívül számos további fogyatékkal élő magyar polgár) jogsérelmének újfajta intézményesülését – igaz, magával az előzetes regisztrációval kapcsolatban eddig felmerült számtalan kérdésre még így sem adna választ.

Jól látható ugyanis – a fogyatékkal élők helyzete a sokadik példa a sorban –, hogy ez az intézmény, miközben kormányoldalon egyre abszurdabb próbálkozásokat láthatunk a döntés igazolására, jóval több aggályt vet fel, mint azt elsőre láttuk. Alkotmányosat – amennyiben a lépés mögött a választók közötti, a választójog általánosságát és egyenlőségét aláásó intézményes különbségtétel szándéka gyanítható. Demokratikusat – amennyiben, míg a demokratikus társadalmakban világszerte az állampolgári részvétel minél szélesebb körű kiterjesztésére jelenti az egyik legfontosabb célt, hazánkban a jogalkotó a részvétel jelentős mértékű szűkítésére tesz nagy energiákat felőrlő és saját táborában is népszerűtlen lépéseket. Racionálisat – amennyiben nemhogy „regisztrációs kényszerről” nem beszélhetünk (erre vonatkozóan továbbra sem hallhattunk eddig komolyan vehető érvet), de az eddig jól működő passzív regisztráció felváltása felesleges költségeket és a bürokrácia további burjánzását implikálva jóval nehézkesebb és a választók mindennapjait megnehezítő rendszert hozna létre. És a sort még hosszan folytathatnánk.

Összességében elmondható: ha az ajánlószelvények rendszerét és a pártfinanszírozás képmutató, normasértésre ösztönző gyakorlatát az előző választási rendszernek a mindenkori választások demokratikus legitimitását is gyengítő rákfenéjének tartottuk, az új szabályozás legsúlyosabb gyengesége minden kétséget kizáróan az előzetes regisztráció. Igaz, egyre több felmérés utal arra (legutóbb az Ipsosé), hogy legalább a kormány vélhető célja teljesülhet, és az intézmény valóban nagyobb arányban fogja kiiktatni a Fidesz–KDNP-vel nem szimpatizáló választókat. A kérdés csak az: valóban megér ez ennyit?

Az elmúlt heteknek-hónapoknak a választási reformról szóló nyilvános elemzéseiben az egyik leggyakrabban elhangzott figyelmeztetés így hangzott: „Erről még csak híreket olvastunk, nem tudunk semmi konkrétat. Várjuk meg a konkrét tervezetet!” Hát most megérkezett.

A mai napon Lázár János, Kósa Lajos és a KDNP részéről Dr. Vejkey Imre benyújtotta a parlamentnek az új választási eljárásról szóló törvényjavaslatot. Ezzel persze nem érnek véget a tervezetről szóló viták és csatározások, akkor sem, ha borítékolható, hogy a Fidesz-KDNP számára fontos pontokon már nem várhatunk komolyabb meghátrálást. Első pillantásra a legfontosabb változások a következők:

1. Lesz előzetes regisztráció. A szavazópolgárok aktív részvételén alapuló választói nyilvántartás feleslegességéről a magyar helyzetben, valamint a demokratikus részvételre gyakorolt káros hatásáról már számos helyen nyilatkoztunk, és azóta sem hangzott el egyetlen komoly szakmai érv sem a bevezetése mellett. Bár a korábbi 50, illetve 30 napos jogvesztő határidőkhöz képest (de csakis azokhoz képest) a regisztrációnak a választás napja előtti 15 napon való lezárása kifejezetten örvendetes eredménynek tűnik, a nemzetközi tapasztalatok szerint egy ilyen időbeli távolság is számottevő (akár százezres nagyságrendű) mértékben csökkentheti a választási részvételt, különösen a pártok iránt el nem kötelezett szavazókét. Ez azért sem problémamentes, mert továbbra sem indokolja semmi, miért ne lehetne – például az oly sokat hivatkozott Egyesült Államok mintájára – a szavazás napján is biztosítani a feliratkozás lehetőségét (leszámítva persze a „nem tudatos” szavazók kiszűrésének alkotmányjogilag védhetetlen, ráadásul ilyen eszközzel megvalósíthatatlan célkitűzését). Ráadásul a jogszabály-tervezet jelenlegi formájában további alkotmányjogi aknákat is rejt, amennyiben például első ránézésre az országgyűlési választásokon való regisztráció elmulasztását a következő három év összes időközi vagy előrehozott választásából való kizárással büntetné. Pozitív végkifejlet azonban a korábbi vitákhoz képest, hogy a tervezet a személyes, a levélbeni és az elektronikus feliratkozást is lehetővé tenné.
2. A regisztráció érdekében lesz Alaptörvény-módosítás is. Érdekesség és a jogállamiság sajátos (a 98%-os különadó bevezetésére vagy a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentésére emlékeztető) értelmezéséről tanúskodik, hogy a jogalkotó nem az Alaptörvényhez igazítja a készülő jogszabályt, hanem fordítva: az Alaptörvény (pontosan annak alkotmányos rangra emelt átmeneti rendelkezéseinek) módosításával próbálja kihúzni az egyébként majdan általa kezdeményezendő alkotmánybírósági normakontroll méregfogát. Persze – kiindulva az Alkotmánybíróság újabb, a kormánytöbbség ellen saját alkotmányos fegyverét fordító gyakorlatából – így is érhetnek még bennünket meglepetések.
3. A választási eljárásról szóló törvény 2010-ben elfogadott módosításához képest, amely 72-ről 60 naposra rövidítette a kampányidőszakot (vagyis a választások kiírásától az – akkor még létező – első fordulóig tartó időszakot), az új rendszerben alkalmasint a korábbinál is hosszabb, 70-90 napos kampányra számíthatunk.
4. Az ajánlási rendszer átalakítása. Képviselőjelöltté 2014-ben mégsem 1000 hiteles ajánlószelvény felmutatásával válhatnak az aspiránsok, hanem elég lesz 200 aláírást összegyűjteniük, miközben ráadásul egy választópolgár egyszerre akár több jelöltet is ajánlhat (erről és a következő pontról alább bővebben szólunk). Az aláírásgyűjtésre összesen 11 nap áll majd a jelöltek rendelkezésére.
5. Megszűnik a kampánycsend. Ennek időtartamát egyébként már a választási eljárást jelenleg szabályozó 1997. évi C. törvény 2010. júniusi felülvizsgálatakor jelentősen csökkentették (míg korábban már a választást megelőző napon is tilos volt kampánytevékenységet folytatni, a korlátozás a jelenleg hatályos rendelkezés szerint csak a választás napján, 0-tól 19. óráig érvényes). 2014-től azonban a választás napján sem lesz tilos a – persze kizárólag regisztrált – választók mozgósítása.

Bár, amint az a fenti felsorolásból is látszik, a jogszabály-tervezetnek számos aggályos, illetve a demokrácia elmélyítését kifejezetten nem szolgáló pontja van, külön örömünkre szolgál, hogy kiemelhetünk három olyan változást is, amely a Magyar Progresszív Intézet már több mint két év óta hangoztatott javaslatainak irányában eredményez elmozdulást a választási eljárás szabályozásában. 2010-ben, még a kormányváltás előtt több kollégánkkal együtt a Társadalom & Politika című folyóirat tematikus számában összegeztük a választási reform általunk kívánatosnak tartott irányait és tartalmi elemeit. Ebben – a szakma túlnyomó részével egyetemben – határozottan sürgettük a választási rendszer egyik legsúlyosabb betegségének tartott, a személyes adatokkal való visszaélés és a korrupció melegágyának számító, az ajánlószelvény-gyűjtésen alapuló ajánlási rendszer átalakítását és lehetőség szerint a kauciós rendszerre való áttérést. Ha a Fidesz-KDNP jól felfogott érdekében az utóbbi megoldás helyett az amúgy is fragmentált baloldal szavazatait potenciálisan tovább aprózó ajánlóíves szisztémát választja is (ami álláspontunk szerint az aktuális versenyesélyek közvetett, de morálisan nem éppen kifogásolhatatlan manipulálásának gyanúját veti fel), a gyűlöletes ajánlószelvények kiiktatása már önmagában is konfettiesővel ünnepelendő fejlemény lenne.

Hasonlóképp üdvözöljük a kampánycsend intézményének eltörlését is. Nemcsak a gyakorlati szempontok miatt, amiért a legtöbb kolléga; vagyis azért, mert az internet korában betarthatatlan, és csak arra jó, hogy a szavazások vége után is felesleges kérdőjeleket vessen fel a választás tisztaságát illetően. De azért is, mert a mögötte húzódó „filozófiát” a magunk részéről elhibázottnak, demagógnak, összességében teljességgel tévesnek tartjuk. Két évvel ezelőtti véleményünk e téren semmit sem változott: a kampánycsend, az úgynevezett „gondolkodás napjának” intézménye „nem minden alap nélkül értelmezhető úgy, mintha a jogalkotó a választópolgárt nem tartaná szellemileg érettnek arra, hogy intenzív politikai benyomások hatása alatt képes legyen felelős és átgondolt döntésre – ez pedig nemcsak az emberről, de a demokratikus politika természetéről alkotott előfeltevéseire sem a legjobb fényt veti. A demokráciának nem tehertétele, hanem lényegi eleme a konfliktus, a politikai alternatívák és vélemények versengése, ütközése”.

De nem tagadjuk, e két újdonság mellett a legjobban régi szívügyünk napirendre vételének örülünk: vagyis a vakok és gyengénlátók szavazati jogával kapcsolatos egyenlőtlenség felszámolására irányuló szándék megjelenésének. A problémával annak idején nemcsak a már idézett tanulmányban, de ezen a blogon, külön bejegyzésben is foglalkoztunk (a részletekről ld. ott). A mostani törvényjavaslat 168. §-ának (2) bekezdése szerint „…a látássérült választópolgár braille írással (sic!) ellátott szavazósablont vehet igénybe a szavazás segítése céljából. A szavazatszámláló bizottság a választópolgár szavazólapját belehelyezi a szavazósablonba, és így adja át a választópolgár részére. A szavazást követően a választópolgár a szavazólapot kiveszi a szavazósablonból, borítékba helyezi és az urnába dobja, a szavazósablont visszaadja a szavazatszámláló bizottságnak.” Ugyancsak a látássérültek helyzetét könnyítené, konkrétan a közérdekű információkhoz való hozzáférésük egyenlőségét erősíti majd a Braille-írásos értesítők kiküldése és néhány további a fogyatékkal élők választójogának gyakorlását segítő rendelkezés is (97. §).

Azt kell mondanunk: ha a jogalkotónak egyelőre nem sikerült is elsajátítania a „Braille-írás” szó helyes írásmódját, maga a törekvés teljes szívvel támogatandó; majdani elfogadása pedig a magyar választási rendszer régi demokratikus adósságát törlesztheti. Bár a viták kereszttüzében várhatóan elsikkad majd ez a minden kétséget kizáróan pozitív újítás, csak megismételhetjük, amit majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt is leírtunk: „egy permanens jogsértés létét (…) soha nem legitimálhatja az, hogy rajta kívül más problémák is léteznek. Főleg akkor, amikor ilyen rövid úton, érdeksérelem vagy különösebb világnézeti konfliktus híján orvosolható gondról van szó, olyasmiről, amiről tényleg nagy teljesítmény lenne heves pártpolitikai vitát nyitni”.